A Shadow of the Tomb Raider teljesen korrekt játék, és aki szerette a 2013-as és 2015-ös részt, az vígan ellesz vele, de korszakalkotó folytatásról nem beszélhetünk. Ez sokkal inkább egy kötelező kör, aminél az ifjú Lara sokkalta többet érdemelt volna. És nemcsak a játékmenet terén, de a történetet illetően is, az ugyanis a második részhez hasonlóan egészen katasztrofális. A cunamis felvezetésnél még azt hittem, hogy ezúttal valami különlegeset kapunk, de hamar kiderült, hogy az Eidos Montréal ezúttal is a bevált sablonokat puffogtatja, és alkotói arra sem vették a fáradságot, hogy hősnőnk normális karakterfejlődésen menjen át, arról meg már nem is beszélve, hogy a Trinityvel kapcsolatban sem leszünk sokkal okosabbak. Persze a legfájóbb tényleg az, hogy a 2013-as Tomb Raiderben elindult valami, amivel a folytatásokban az alkotók nem tudtak mit kezdeni. Lara folyamatosan az apja nyomában lohol, és ő maga nem jut el sehova – és ezen nem változtatnak a múltban játszódó, sokszor teljesen feleslegesnek ható pályák sem.
A trilógia ettől függetlenül persze lezárult, az viszont biztos, hogy a Tomb Raider-sorozatnak ezzel még koránt sincs vége. A magam részéről viszont nem bánnám, ha most megint egy jelentősebb szünet következne, amit a kiadó mellett a fejlesztők is arra használnak, hogy kitalálják, merre tovább. Mert az kétségtelen, hogy 2013-ban sikerült megújítani a szériát, viszont az időközben született két folytatás azt bizonyítja, hogy az alkotók öt évvel ezelőtt elhasználták a puskaporuk jelentős részét, és mostanra már csak a hordó alján kaparásznak. Az akkor szerzett lendület mondjuk, egész jól kitartott, viszont az öt évvel ezelőtti modell egy újabb trilógiát már nem visz el a hátán, szóval nagyon bízom benne, hogy valahol már dolgoznak azon, miképp lehetne úgy megújítani a Tomb Raidert, hogy ismét olyan hatással legyen rám, mint amikor Yamatai szigetén kalandoztam. ^^ <3